Portré
Sipos Imre
Életrajz
Életpályája: 1970. november 20-án született Miskolcon. Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett 1997-ben magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett Horvai István és Máté Gábor osztályában. Ez után a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek a 2000-ben történt névváltása Pesti Magyar Színházra után is a tagja maradt, illetve 2010-től 2015-ig a társulat menedzser igazgatója volt. 2015 nyarán a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó színészzsűrijében foglalt helyet. A következő évadtól a Budapesti Operettszínház tagja lett. 2016. július 1-jétől 2021. június 30-ig ismét Őze Áron vezető munkatársa, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatójaként.
Színészi munkája mellett rendez is. 2015 óta a Szent István Egyetem állatorvos-tudományi karának hippológia szakára jár. A lovaglást – ami már gyerekkora óta érdekelte – a Színművészetin, öttusa lovakon kezdte el. 2016-ban megnyerte a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamát, ahol az 500 000 forintos pénzdíjat a Magyar Lovasterápia Szövetségnek ajánlotta fel.
A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának tagja, és képviselője.
Díjak:
Főnix díj (2005, 2009)
Képsorozatok
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György