Portré
Kató Emőke
színész
Életrajz
Marosvásárhely, 1977. június 20.
1997–2001 - Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Bölcsésztudományi Kar, Színművészeti Tanszék, Színész Szak, Kolozsvár
2001- 2004 között a Szatmárnémeti Északi Színház társulatának tagja.
2005. szeptemberétől a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja.
Filmszerepei:
Világszám, rendező: Koltai Róbert
Vendégszereplések:
2003 őszén a budapesti Merlin Színház meghívott művésze.
Díjai:
2012 - A Román Színházi Szövetség (UNITER) jelölése – A legjobb női mellékszereplő díjára, Else alakításáért a Születésnap című előadásban (r.: Robert Woodruff).
2011 - Bánffy Miklós Vándordíj
Képsorozatok
Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„A színészet egy önkifejezési forma számomra.”
Lukács Sándor legújabb alakítása az Úr Esterházy Péter Mercedes Benz című darabjában, amit most Zsótér Sándor vitt színre a Vígszínházban. A színész több, mint fél évszázados pályáján vállalt szerepeket más színházakban is, de 1972-es belépése óta a Vígszínház társulati tagja. Kik és hogyan hatottak művészi fejlődésére, mi tart a legfontosabbnak színészetében? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk. Farkas Éva