Portré
Német Attila
színész
rendező
társrendező
szervező
Életrajz
1976. augusztus 8-án született, Nagykikindán. Az Állatorvosi Szakközépiskola befejezése után az Újvidéki Mezőgazdasági Egyetem hallgatója lett, majd 1995-ben felvételt nyert az Újvidéki Színművészei Akadémiára, Fischer Várady Hajnalka osztályába.
2001 óta tagja az Újvidéki Színház társulatának.
Játszott az Újvidéki Színház Rocky Horror Show, Koldustetű, A kommunizmus története, Hamlett halott, Médeia-körök és Szép új világ című előadásaiban, valamint a Tanyaszínház Szentivánéji álom c. produkciójában.
Szerepelt Vicsek Károly Da nije ljubavi ne bi svita bilo című filmjében.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Olasz szalmakalap
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező) Szegő György -
Interjúk
A színházban emberi mondatokat mondanak, és azok hatnak ...
„Amikor nem érzem a színházban, hogy mit akar tőlem az előadás, hogy mi felé akar terelni, akkor én elhagyatott leszek és magányos.” – beszélgetés Csiszár Imrével Gyulay Eszter