Portré
Fehér Ferenc
színész
alkotó
koreográfus
zene
zeneszerző
koreográfia
meghívott koreográfus
rendező
Életrajz
Fehér Ferenc a Finita la Commedia táncos-koreográfusa. Klasszikus értelemben vett táncosi képzésben nem vett részt, ám a művészetére meghatározó befolyást gyakorló irányzatoknak (electric-boogie, hip-hop tánc, harcművészet), s az O. Caruso-val való (6 évre visszatekintő) közös munkának köszönhetően egyedi, összetéveszthetetlen stílusban dolgozik. E stílus kialakulását szerencsésen elősegítette, hogy a társulat előadásaiban olyan nagyszerű előadó-alkotókkal szerepelt együtt, mint Ladjánszki Márta, Gergye Krisztián, Ágens, Duda Éva, Gold Bea, Szász Dániel.
Fehér Ferenc és az együttes munkája számos hazai és külföldi díjban, elismerésben részesült. 2005-ben a Kairói Nemzetközi Alternatív Színházi Fesztiválon Fehér Ferenc a legjobb férfi színész díját vehette át. A fesztiválon az együttes a Medusa piercing és az EXIT című előadással szerepelt. Az előadások rendező-koreográfusa O. Caruso.
Fehér Ferenc és az együttes munkája számos hazai és külföldi díjban, elismerésben részesült. 2005-ben a Kairói Nemzetközi Alternatív Színházi Fesztiválon Fehér Ferenc a legjobb férfi színész díját vehette át. A fesztiválon az együttes a Medusa piercing és az EXIT című előadással szerepelt. Az előadások rendező-koreográfusa O. Caruso.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Interjúk
Apropó nélkül – beszélgetés Bánsági Ildikóval
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel. Gyulay Eszter -
Interjúk
„Mindennek az Egyetemi Színpad az oka.”
Jordán Tamás egy rendkívül sűrű életpályát tudhat maga mögött az Egyetemi Színpadtól Szombathelyig. Volt rendező, színházigazgató, színházi fesztivál igazgató, tanár és mind a mai napig színész, nagyszerű közös produkciók részese és emlékezetes szólóestek előadója. 1961-től máig követjük, hogy hogyan próbálta mindig megteremteni a számára legfontosabb lényegét a színháznak: hogy az egy agóra legyen, egy találkozóhely, ahol az emberek kezet nyújtanak egymásnak. Farkas Éva