Hírek
A Nagyszínpad Maugham kulisszadarabjával nyit, a Csodálatos vagy, Júlia! egy színésznő szeszélyes életébe enged betekintést, a tükröt Szikora János tartja. A sort egy igaz barátság története folytatja, David Seidler A király beszéde (amelyből nagy sikerű film is készült Colin Firth és Geoffrey Rush emlékezetes alakításával) VI. György küzdelmét tárja elénk, aki a dadogás démonával veszi fel a harcot egy meghatározó történelmi pillanatban. A mester és tanítványa közös útját Bagó Bertalan egyengeti. És ha már történelem, időben és térben ugorjunk Angliából hazánkba, egészen az 1848-as szabadságharcig: A Jókai Mór regénye alapján készült A kőszívű ember fiai romantikus színmű haladó szellemű és erőskezű asszonya a haza védelmébe állítja fiait, szembeszáll a társadalmi konvenciókkal, és mutat örök példát egy zűrzavaros korban, Szikora János rendezésében. A nagyszínpadi saját bemutatók sorát a Chapman-Cooney páros bohózata zárja, nevük pedig garancia arra, hogy a rekeszizmok a színházi esték során bizony alaposan át lesznek mozgatva. A Ne most, drágám! szerelmi sokszögeit Czukor Balázs szerkeszti.
A színház együttműködéseinek köszönhetően két színház vendégelőadását is láthatják a fehérvári nézők. Budapestről, a József Attila Színházból érkezik a Furcsa pár női változata, a Mecsek fővárosából, a Pécsi Nemzeti Színházból pedig egy keserédes komédia, a Teljesen idegenek.
A kisszínpadokon is beindul a munka, a Kozák András Stúdióban a színház névadójának útkeresése, a Csongor és Tünde különleges világát kelti életre Czukor Balázs. Majd Bagó Bertalan nyúl vissza az ókori görögökhöz Euripidesz Iphigeneia Auliszban című mesterművével. A Pelikán Fészekbe Tom Waits, Georg Büchner és a Woyzeck című musical költözik Horváth Csaba rendezésében. Folytatódik a szoros együttműködés a Komáromi Jókai, valamint a Zirano Színházzal. Ezúttal egy kedves gyerekelőadás, a Lázár Ervin világa ihlette Hapcikirály kel életre Tasnádi István tollából, Lőrincz Zsuzsa rendezésében.
A következő évadban műsoron marad számos nagysikerű előadás. A Nagyszínpadon a cintányéros, cudar világ, azaz a Mágnás Miska folytatja menetelését, a mindig jókedvre derítő Boeing, Boeing Bernardja továbbra is három stewadress-nek csapja a szelet, A padlás kedves lakói eszik tovább a szilvásgombócot, ahogy a Beatles.hu gombafejű bandája is feleleveníti a régi slágereket. A Fame diákjai tovább küzdenek a művészetért, Az öreg hölgy ismét Güllenbe látogat, a Diótörőcske varázslatos világa megelevenedik a csillogó szempároknak, és Tizenketten továbbra is dühösek lesznek. A budapesti Játékszínben pedig Szakonyi Károly ma is érvényes korrajza, az Adáshiba marad műsoron.
A kisszínpadok előadásai közül a Nem félünk a farkastól, a Bölcs Náthán, az ÁJLÁVJÚ! (Te édes, de jó vagy, légy más!), a Mikve, két Ulickaja-darab, az Odaadó hívetek, Surik és az Unokám, Benjamin, a Kartonpapa, a Petőfi rock, a tantermi előadásként indult Multiverzum, 7 nap és A cégvezető marad műsoron.
A zenés műfajok nem tartoztak a Vörösmarty Színház profiljába. Az elmúlt időszakban kiderült, hogy erre nagyon nagy igény van, és a társulat művészi képességei nagyszerű előadásokat tudnak létrehozni ebben a műfajban is. Példa rá az évadunkat záró Mágnás Miska. Ezt a sort folytatjuk jövőre is egy új magyar musical ősbemutatójával, Benyovszky, a szabadság szerelmese című produkcióval, amely Pozsgai Zsolt, Bradányi Iván és Nagy Tibor szerzőtrió alkotása. Ez a produkció 2024 nyarának nagy vállalkozása lesz szabadtéri bemutatóval, amit később követ majd a kőszínházi változat bérletes előadása.
Székesfehérvár előadóművészeti intézményeinek példaértékű összefogásából idén új bérlet született. Az Alba Regia Táncegyüttes, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Székesfehérvári Balettszínház és a Vörösmarty Színház a négy különböző műfaj legnépszerűbb darabjaival kívánja fűszerezni a kínálatot.
-
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György -
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét.