Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy nem vagyunk többé. Hosszú betegség után komikus hirtelenséggel kihunytunk. Mintha sose lettünk volna. Jobb is, hogy a végefelé már egyre kevesebben látogattatok, az ember úgysem tud méltósággal az ágyba vizelni.

Kliséink még itt kísértenek. Nyomot hagytunk, de hogy olvas-e belőle bárki is…

Szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi.

Emléke örökkön él.

Vagy legalábbis amíg mi vagyunk.



A Katona József Színház és a Tünet Együttes koprodukciójában készülő darab központi kérdése, hogy mit is gyászolunk valójában, amikor gyermekkorunk kultúráját és értékrendjét siratjuk el. Vajon azért érezzük-e annyira idegennek magunkat a jelenben, mert devalválódtak az értékek, vagy csak azért, mert megöregedtünk, és érdeklődés nélkül semmi sem tetszik. Tessék, mi tetszik?

A Gyász azt a visszatérő kérdést feszegeti, hogy mennyi létjogosultsága marad annak a művészet- és világfelfogásnak, amire már senki sem emlékszik és senki sem kíváncsi rajtunk kívül. Érvényes-e ma a kultúra elfáradásáról beszélni, vagy olyan visszatérő gondolat ez, mely leleplezi saját mindenkori hamis ájtatosságát?

A darab valamennyi szereplő alkotó közreműködésével készült.