A világ zaját falak tartják fogva. Az emberek eközben susognak. Mormolnak. Motyognak. Kiáltanak. Tolakodnak. Beszélnek. Néha beszélgetnek. Ölnek és ölelkeznek. Szülnek és születnek. Kötődnek és kötekednek. Meghalnak. Ilyenkor valóban egyedül maradnak. Majd emlékké válnak. Várnak az utolsó pillanatra és félnek tőle, vagy örülnek neki.

Milyen szó lennél, ha Beckett szája mondana ki erre a világra? Elhiszed, hogy létezik a fa, ami alatt érdemes várakozni?

Amiről ez az előadás mesél, már nem létezik, vagy még nem létezik. Nem is fog létezni soha, vagy, ha létezett, létezik, létezni fog, nem itt létezett, nem itt létezik, nem itt fog létezni, hanem másutt. Ott fog megtörténni, ahol a csodák is életképesek és ahol a remény is megterem.