Hírek

Új művészeti programjukat – melyet a tudomány területéről hozott „alapkutatás” módszertanával fejlesztik – a Szabó Rékából, Szabó Veronikából, Szász Dánielből és Kelemen Patrikból álló négytagú „szenátus” vezeti. A hang és a mozdulat szerves együttműködésével kísérleteznek, melyből elképzeléseik szerint zeneműként és táncszínházi előadásként egyaránt értelmezhető alkotás születhet. A művészeti határokat feszegető kutatásban együttműködik velük az ismert jazz énekesnő, Harcsa Veronika. A bemutatóra a tervek szerint 2021 január végén a Trafóban kerül majd sor.



A készülő előadásban a hang és a mozdulat szerves együttműködésével, egyszerre születésével kísérleteznek. „A hangnak van egy dehumanizáló, állati vagy gépi iránya, ugyanakkor humanizáló is lehet, gondoljunk csak a dalra! Minket mindkét irány izgat.” - fűzi hozzá Kelemen Patrik., Szász Dánielnek pedig az fontos, „hogy játsszak hanggal, testtel, gondolattal, hogy a bizonyosságba bizonytalanságot csepegtessek és örüljek az érthetetlennek.”

-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György