Az Idegenek a vonaton című bemutatónkról számolt be a szinhazatnekunk.hu oldala. Köszönjük!
"Őszintén bevallom, csodálatra méltó és egyben tanulságos is, hogy a színház mennyire élni akar és él is. Ilyen menedékhely számomra a Rózsavölgyi Szalon, ahová egyszerűen jó betérni. A békebeli, hamisítatlan szalon-hangulat, a kedves fogadtatás, a verhetetlen juhtúrós sztrapacska, és végül, de mégiscsak első sorban az ott folyó magas színvonalú színházi, művészeti munka okán. Ennek első lenyomata az idei évadban az Idegenek a vonaton című bemutató, mely merőben szokatlan vállalkozás részükről az eddig ismert repertoárhoz képest. Hamisítatlan pszichothriller, ami újdonság ezen a színpadon."
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.