Behavazva – Forró téli esték az ellentétek bűvöletében
A Színházat nekünk portálon megjelent kritika Behavazva című produkciónkról. Köszönjük!
Peter Quilter darabját Őze Áron rendezte. A díszletet Enyvvári Péter álmodta meg: azt a kort és világot varázsolta a színpadra, amiben talán mindannyian szívesen élnénk újra – a boldog békeidők hiteles lenyomatát. A jelmezeket Kiss Fabióla tervezte, az előadás dramaturgja Karácsony Ágnes. A vizuál Dicső Dánielnek köszönhető. Az ő közös munkájuk szépséges gyümölcse ez a szívhez szóló, igazán szeretni való előadás Nagy-Kálózy Eszter és Schneider Zoltán szereplésével. Micsoda páros!
Az alaptörténet végtelenül egyszerű. Ám ahogy a szerző és az alkotó csapat élővé teszik, fordulatokkal dúsítják, az teszi igazi mesterművé, végtelenül emberivé, ismerőssé és átélhetővé a színpadon látottakat.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.