Hírek

A Farkas utcai épület a majdhogynem három évtizede különböző helyszíneken fellépő első hivatásos Nemzeti Játszó Társaság állandó otthona lett. A színház telkét erdélyi grófok és bárók vásárolták, az épületet önkéntes iparosok építették sok lelkes adomány kíséretében.
Innem indult felívelő pályája a Bánk bánnak 1834. szeptember 6-án, de itt hangzottak el az első komolyzenei koncertek is, és 1899. januárjában itt használt először Janovics Jenő filmjeleneteket színházi előadásban.
Olyan alkotókkal fémjelzett a Farkas utcai színház működése, mint: Jantsó Pál, Pergő Celesztin, id. Székely József, Kótsi Patkó János, Ungár Anikó, Néb Mária, Déryné Széppataki Róza, Jászai Mari, Kassai Vidor, Ecsedi Kovács Gyula, Paulay Ede, Szentpéteri Zsigmond, Egressy Gábor, Egressy Ákos, Megyeri Dezső, Szabó Pepi, Szacsvay Imre, Némethy Irma, Szentgyörgyi István, Ditrói Mór, Ditróiné Eibenschütz Mari, Hegedüs Gyula, Janovics Jenő, és még hosszan folytathatnánk a sort.

Az ünnepi alkalom tiszteletére a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kara, a Bölcsészettudományi Kar, a Református Tanárképző és a Zeneművészeti Kar A színház közös tere – a közös tér színháza címmel ünnepi programsorozatot szervez, melybe a Kolozsvári Állami Magyar Színház négy eseménnyel kapcsolódik be:
Március 12-én a színház Facebook oldalán lehet nyomon követni a kolozsvári magyar színjátszás Farkas utcai színházhoz kapcsolódó történelmi visszatekintéseit.
Március 13-án 12 órától kerül sor a Farkas utcai kőszínház egykori helyén álló emléktábla megkoszorúzására.
Március 18-án 19 órától a színház Facebook oldalán lesz megtekinthető a Tompa Gábor által 2008-ban rendezett Három nővér című előadás. Az előadás elnyerte a 2008-as év Legjobb Előadás, és a Legjobb Rendező (Tompa Gábor) UNITER (Román Színházi Szövetség) díját.
Március 21-én 12 órától A színház, mint közösségi tér kerekasztal beszélgetésre kerül sor, ahol a ma Kolozsváron működő előadóművészeti csoportok vesznek részt: Kolozsvári Állami Magyar Színház, ZUG.zone, Reactor de Creație și Experiment, ZIZ art and social area, Create.Act.Enjoy, Tranzit Ház, Puck Bábszínház (magyar és román tagozat), Lucian Blaga Nemzeti Színház, Centrul de creație MAIDAN. Az esemény élőben követhető a Magyar Színházi Intézet Facebook oldalán.
-
Interjúk
Az semmi – ezt hallgasd meg!
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk. Rojkó Annamária -
Művészek írták
Szerelem – Örkény Színház
A Szerelemben egy idős házaspár szerelmét ismerhetjük meg szuperközeliben, annak minden rétegződését, szépségét, fájdalmát egy betegség fénytörésében. Szegő György -
Művészek írták
Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál
A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg. Szegő György