Függetlenül attól, hogy miként mozgunk a hatalmas szubjektív térben, érzések, gondolatok és cselekvések alternatíváit testesítjük meg, sőt, mi magunk is a tárgyaikká válunk. Mindezek alatt azonban keresztirányban húzódik az élet képzelőereje. Az ehhez a képzelethez való hozzáférés mindegyikünk művészetévé vált. A mi felelősségünk kiválasztani hova kívánjuk ezt elhelyezni. Nem ritkán azonban előfordul, hogy a tárgyak a tájékozódás ürességébe lépnek. A tapasztaltak felelőssége a kezdők tájékozódási ösztöneire nézve létfontosságú. És ha mindkét pólus ugyanazt a tájékozódási ürességet osztja, csak a káosz működik már elemi részecskékkel, integritásuk változóvá válik. Tehát hol helyezzük el képzeletünket?

A Váróterem Projekt, sok más mellett, ezt a kérdést teszi fel az előadásában egy család mindennapjain keresztül, amelyben egy sor kapcsolat által azonosítódnak különböző szubjektív feltételek, amelyek nem kerülnek kifejezésre, függetlenül nyelvi, érzelmi formájuktól.