"Az anyagi világ illúzió.

Mert bár minden tényleges valóságnak tűnik benne, a következő pillanatban elpárolog.

Mint a ragyogó habok a tengeren, vagy mint a felhők az égen.

Az ég azonban megmarad.

Az Abszolút, amelyet az éghez hasonlítanak, ugyanígy örökkévaló.

Az ideiglenes, s a felhőszerű illúzió pedig jön és megy.

Az ostobák az ideiglenes felhőkhöz, a bölcsebbek az örök ég változatosságához vonzódnak."

/Srímad-Bhágavatam, 1.13.29/

A kortárs magyar kultúrában a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális események következtében a színház és az előadóművészetek helyzete alapvetően megváltozott. A TVK a Végtelenbe zárva c. előadásával visszatér ahhoz a nyelvhez, amelyet a '80-as évek közepén, jóval a rendszerváltás előtt kialakított. Nemcsak visszatér, hanem újra is értelmezi, valamint szembesíti magát az eltelt idővel, s az eltelt idő tapasztalatával. A Végtelenbe zárva nem pusztán megismétlése az Eleven tér (Living Space, 1986) c. előadásban kialakított nyelvnek, hanem Góbi Rita személyiségének és gesztusainak beemelésével újraformálása, s az azóta bekövetkezett gondolati, világnézeti, metafizikai és technológia változásokkal való szembesítése is. A Végtelenbe zárva a test és tér egzisztenciájának olyan fokú megtapasztalását kínálja, amelyről álhumanista civilizációnk, társadalmi szocializációnk és a kortárs gyors-éttermi kultúra már rég leszoktatott bennünket.