Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szikra cool*tour*house

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet
    • 2010/2011

    Kovács KristófAz utolsó roma - Egy utolsó cigány

    • SzereplőDerzsi DezsőFekete ZsoltKatona LászlóJaskó BálintLass BeaMohai TamásPolgár PéterScherer PéterSzabó VeronikaValcz Péter
    • rendezőA társulat
    • jelmeztervezőPirityi Emese
    • fényMervel Miklós
    2193-ban járunk, a Transzdunatális Unió spirituális fővárosában: Budapesten. A mai napon nem kisebb eseménynek lehetünk szem és fül, de mindenesetre tanúi, mint a sokak által várva várt, már- már követelt: Az UTOLSÓ ROMA - emlékkiállítás ünnepi megnyitójának, és első tárlatvezetésének. Akik itt belépnek, találkozhatnak a közelmúlt egy sajátos és sok vitát kiváltó népcsoportjával, akik azonban ma már nincsenek közöttünk. Mégsem árt emlékezni rájuk, mert így megemlékezünk önmagunkról is, hiszen közöttük éltünk. A múzeumban a születéstől a végsőmegoldásig kísérhetjük figyelemmel a cigánykérdést - és megismerkedünk a kérdésre adott válaszainkkal is. Kérjük a tárlók előtt maradjunk csendben, kövessük a tárlatvezető utasításait, mert a megelevenedő négy dimenziós installációk nem riadnak vissza a látogatóktól való kommunikációtól sem. Ne hagyják magukat becsapni, ne etessék, ne itassák, pénzzel se támogassák a kiállított tárgyakat, akkor sem, ha ők ezt igen erélyesen követelik. Kellemes, tanulságos perceket kíván: A Tárlatvezetőség

    2010. 12. 15.

    Galéria

    • Az utolsó roma - Egy utolsó cigány
      Az utolsó roma - Egy utolsó cigány
      Az utolsó roma - Egy utolsó cigány
      Az utolsó roma - Egy utolsó cigány
      A KoMa Társulat a Szikra cool*tour*house-ban bemutatta Kovács Kristóf: Az utolsó roma - Egy utolsó cigány című előadást a társulat rendezésében.
      2010. december 14.
      Szikra cool*tour*house

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu