Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Semmit se bánok – péntektől a Youtube-on

    2020. április 3.
    Áprilisban a Harag György Társulat több nagy sikerű előadása is felkerül a társulat Youtube-csatornájára. Elsőként április 3-án 19 órától lesz látható a Semmit se bánok, Lendvai Zoltán rendezésében.
    Székely Csaba drámáját ősbemutatóként vitte színre a társulat, az előadás pedig azóta számos helyszínen és számos rendezvény programjában volt látható. Ezzel az előadással kapott meghívást a Harag György Társulat a Gyergyószentmiklóson rendezett Nemzetiségi Színházi Kollokviumra, amely az év legfontosabb kisebbségi színházi fesztiválja, majd Bukarestben is látható volt az előadás a legrangosabb romániai színházi Fesztivál, az Országos Színházi Fesztivál (FNT) programjában. Láthatta a váci VéNégy Fesztivál közönsége, bérletben játszotta a társulat Nagykárolyban, Nagybányán, de látható volt Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Nagyváradon és Margittán is.

    Azok a férfiak, akik a ’89 előtti román titkosrendőrségnek, a Securitaténak dolgoztak, és embereket kínoztak, családokat tettek tönkre, ártatlanokat börtönöztek be, igen ritkán tanúsítanak megbánást tetteikkel kapcsolatban. Általában olyan hazafiakként tekintenek magukra, akik az ország érdekében cselekedtek. Sokan közülük a mai román hírszerző szerv, a SRI kötelékében dolgoznak tovább, mások nyugdíjas éveiket élik valahol félrevonultan. A Semmit se bánok főszereplője, Dominik, az utóbbiak közé tartozik. Nyugdíjasként él, és ő sem tartja magát felelősének azért, amit a múltban elkövetett. A mű azonban felveti a kérdést: mi történik, ha egy ilyen ember, egy egykori securitatés tiszt, rájön, hogy tönkretette az egyetlen olyan ember életét, akit szeret?



    Az előadás szereplői: Rappert-Vencz Gábor, Nagy Csongor Zsolt és Keresztes Ágnes. A díszletet Bátonyi György m.v. tervezte, asszisztense Cristian Gătina volt. A jelmezek Szabó Anna munkáját dicsérik. Az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán.

    Az előadás nem élő közvetítésben lesz látható, tehát még jó ideig elérhető lesz a Harag György Társulat Youtube-csatornáján.
    • Az előadás videotrailere

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu