Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Elnöknőket rendez Sorin Militaru a Harag György Társulat művészeivel

    2017. március 23.
    Werner Schwab kortárs osztrák drámaíró Elnöknők című darabját mutatja be 2017. március 27-én, 19 órától a szatmárnémeti Harag György Társulat Sorin Militaru rendezésében. Az Európa-szerte sikerrel játszott darab szatmári változatának három szereplője Méhes Kati, Kovács Éva és Rappert-Vencz Stella.

    „Rövid, de intenzív és termékeny próbafolyamatot zárunk. Úgy gondolom, megérte a fáradtságot, hiszen Szatmáron kuriózumszámba menő bemutatóra készülünk” – jellemezte a munkafolyamatot Bessenyei Gedő István, a társulat művészeti igazgatója, a produkció dramaturgja. A társulatvezető kiemelten fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a magyar szöveg Parti Nagy Lajos és Szilágyi Mária kongeniális fordításának eredménye. „Werner Schwab 1991-ben megjelentetett első darabjával, az Elnöknőkkel szinte berobbant a német nyelvű színházi világba. A magyar fordítás sajátos színházi nyelvezete nagyon közel áll ahhoz a mesterséges dialektushoz, amelyet a német szerző szán hősnőinek” – tette hozzá a dramaturg.
    Sorin Militaru a bemutatót beharangozó sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta, nagyon kedveli a szerző drámáit, már-már Schwab-rajongóként tartja magát számon. „Nagyon plasztikus, ugyanakkor mélyen reális ez a nyelvezet, valódi kincs, amivel érdemes megküzdeni, és úgy gondolom, az általam kiosztott három kiváló színésznő ezt a munkát hibátlanuk teljesítette” – vallotta a rendező.

    Márton Erika, Rappert-Vencz Stella, Bessenyei Gedő István, Sorin Militaru, Kovács Éva, Méhes Kati
    Márton Erika, Rappert-Vencz Stella, Bessenyei Gedő István, Sorin Militaru, Kovács Éva, Méhes Kati
    Fotó: Czinzel László

    A Gretet játszó Méhes Kati művésznő arról beszélt, hogy a rendező rendkívül pontos kézzel vezette végig őket a három szereplő bonyolult lélektani fejlődésén, illetve méltatta a szöveg és a fordítás erényeit, amelyek komoly feladatot jelentettek számára.
    Az Ernat megszemélyesítő Kovács Éva művésznő reményét fejezte ki, hogy a közönséggel való találkozáskor az előadás újabb impulzusokkal gazdagodik majd.
    A Mariedl-t alakító Rappert-Vencz Stella az előadás kapcsán elmondta, nagyon érdekes ahogyan a szereplők teljes életébe és személyiségébe betekintést nyer a néző az általuk elmondottak alapján, illetve az egymáshoz való viszonyuk folytán. „Emellett az is nagyon mellbevágó, hogy hogyan reagál valaki arra, ha kertelés nélkül a szemébe mondják róla a legnagyobb igazságot” – részletezte a művésznő.
    Az előadás látványterve Márton Erika meghívott vendégtervező munkája, aki szerint a stilizált kispolgári lakószoba kialakítása során mindvégig arra figyelt, hogy a szereplőket kellően ki tudja emelni a háttérből, hangsúlyos pozícióba tudja helyezni.
    A mintegy kétórás előadás zenéjét Moldován Blanka szerezte és hangszerelte, az ügyelői és súgói feladatokat Szabó Ritta látja el.

    Az előadás a szerző jogutódja, a németországi S. Fischer Verlag GmbH, a budapesti Creatív Média Színházi Ügynökség, illetve a budapesti Kék Művészügynökség és Produkciós Iroda engedélyével jött létre.

    a Harag György Társulat PR-irodája

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Szatmárnémeti Bábtagozat
    • Ács Alajos Stúdió
    • Sorompók nélkül
    • Interetnikai Fesztivál – Szatmár
    • Tranzit FESZT

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu