Az író: Bohumil Hrabal

A cseh prózairodalom egyik legnagyobb alakja. 1914-ben született a morvaországi Brnóban, és 1997-ben vetett véget életének a prágai Bulovka Kórházban. Összegyűjtött munkái húsz kötetben jelentek meg, legtöbb könyvét magyarra is lefordították. A Wikipédia szerint kilenc film készült a művei alapján.

Hrabal, bár jogot végzett, a világháború után másfél évtizeden át fizikai munkásként dolgozott egy kohászati gyárban, majd papírbálázóként, végül színházi díszítőként. Művei csak évekkel megírásuk után jelenhettek meg – esetleg szamizdatban vagy külföldön, mint az Őfelsége pincére voltam és a Túl zajos magány –, mert különösen az 50-es és a 70-es években a cenzúra megakadályozta kiadásukat.

A mű

1976 nyarán készült el a kisregény. (Magyarul a Gyöngéd barbárokkal egy kötetben jelent meg.) Az első kiadást fél év múlva követte a második, összesen több mint 200 000 példányban kapkodták szét az olvasók. A mű nem minden előzmény nélkül való. Hrabal 1954 októberétől négy és fél éven át az Állami Hulladékbegyűjtő Vállalat egyik prágai üzemében dolgozott. Ott volt munkatársa Jindřich Peukert, volt tornatanár és él-sportoló. A dadogása ellenére nagy dumás (és persze nagy piás) férfiú alakja több néven megjelenik Hrabal írásaiban, és – immár Hantaként – ő a főhőse a Münchhausen című hosszú elbeszélésnek. A felesége szájába adva a szavakat így ír róla Hrabal:  „... éktelenül bűzlött a pálinkától meg a sörtől, és utána mozdulni se bírtam, mert bár Hanta úr részegen beszélt, amit mondott, az olyan elképesztően szép volt, hogy döbbenetemben sóbálvánnyá merevedtem.”   (Vita nuova; Európa Könyvkiadó, 1993.) 

Hrabal a műről

„A zajos magány kifejezést, illetve fogalmat már 1965-ben megtaláljuk Bohumil Hrabalnál. A Signál című lapban a következő szavakkal válaszol egy kérdésre: Most tanulok írni a sörözőkben, a zajos magány e szépséges tanyáin.”

(Tomáš Mazal: Bohumil Hrabal zajos magánya; Sziget könyvkiadó, 2003.)

„A Zajos magány érettségem csúcsát jelenti... A könyv hősében, aki megszokta a kétkezi munkát, az újonnan érkező gépek-kel egy egész korszak omlott össze… Hanta a töréspontban áll: mindenütt deszkaszilánkok.” (Zsebcselek; Kalligram, 1992.)

„Talán csak azért éltem és írtam, hogy a Zajos magány megszülessen… Ez a szöveg mindannak kombinációja, amit a valódi Hanta mesélt nekem, és amit magam gondoltam hozzá és ismertem meg a világirodalom és a művészetek által.” Az inspiráció gyémántszeme; 1989. (Hrabal-összkiadás, 17. kötet.)

A rendező: Ivo Krobot

Nemcsak a darab rendezője: ő alkalmazta színpadra a kisregényt. 1948-ban született a morvaországi Hrabišínban. Professzor a brnói Janáček Művészeti Akadémián. Több más színház mellett rendezője volt a híres prágai Činoherní Klubnak és a Cseh Nemzeti Színháznak. Harmincöt éve,1981-ben rendezett először Hrabal-művet, akkor kezdődött barátsága az íróval. Nemcsak hazájukban, hanem Lengyelországban, Ausztriában és Franciaországban is színre vitte műveit. Rendszeresen dolgozik Magyarországon (Katona József Színház, szombathelyi Weöres Sándor Színház), de legtöbb munkája a Móricz Zsigmond Színházhoz fűzi: