Képzeljétek el gyerekek, hogy egy sosemvolt magyar falu egyik házában, annak is a csűrkunyhójában vagyunk. Sosemvolt – írom, mert hát lehetnénk a Dunántúltól kezdve a Tiszazugon át, Kisalföldön, nagy Alföldön, egész Székely országig bárhol, ahol még a múlt században is dívott a kaláka. Ahol fonóba, guzsalyasba, tengerihántóba – vagy, mint nálunk is: kukoricacséplőbe jártak a legények és leányok. Ahol a közös munka mellett mindig jutott idő a mókázásra, táncra, mesélésre is. Ahonnan talán maga Benedek Elek is gyűjtötte gyönyörűséges meséit. Ezekből láthattok egy csokorra valót.

Gácsera, A soknevű királyfi, Péter és Pál, A székely asszony, Az ördög hídja, A vénasszony meg a halál, Bolond Jankó, A talléros kalap, és Az árvák pénze – mind-mind a szegény ember életrevalóságát hirdetik, a humor és a csalafintaság diadalát.