Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Szigligeti Színház Nagyárad

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Nagyváradon díjazták a színészeket az évadzárón

    2013. június 10.
    A Szigligeti Színház egy előadás-sorozattal zárta a 2012-2013-as évadot. Az utolsó előadás, a My Fair Lady után díjakat vehettek át a felkért szakmai zsűri, illetve a közönség által legjobbnak ítélt színművészek, elsőként azonban az életműdíjat adták át Földes Bathó Ida színművésznőnek.

    A Szigligeti Színház egy előadás-sorozattal zárta a 2012-2013-as évadot. Az utolsó előadás, a My Fair Lady után díjakat vehettek át a felkért szakmai zsűri, illetve a közönség által legjobbnak ítélt színművészek, elsőként azonban az életműdíjat adták át Földes Bathó Ida színművésznőnek. Hajdu Géza laudációjában kiemelte pályájának fontosabb állomásait. „Sajnos színpadra a Kasimir és Karoline valamint a Képzeld, beteg! című előadások óta nem volt lehetősége lépni, de a színháztól nem szakadt el, minden előadásunkat megnézi, van úgy, hogy többször is. Gyakran jár be hozzánk, lelkesít és buzdít. Teszi mindezt önzetlenül és rendületlenül, immár ötven éve.” – zárta a méltatást.

    A közönségdíjat a kérdőíves és az online szavazás összesítése alapján Varga Balázs kapta. Ugyancsak ő kapta a társulat tagjainak szavazatai alapján a legjobb 35 éven aluli színésznek járó Földes Kati-díjat is. A háromtagú zsűri (Proics Lilla, Zsigmond Andrea, Doru Mareș kritikusok) a legjobb mellékszereplőnek járó díjat megosztva ítélte oda Hajdu Géza és Dobos Imre színművészeknek (jelölték még a díjra Szotyori Józsefet és Pál Hunort). A legjobb női főszereplőnek járó elismerést Tóth Tünde kapta (esélyes volt még a díjra Pitz Melinda és Fábián Enikő is), a legjobb férfi főszereplő díját Dimény Levente kapta (Kardos M. Róbert és Varga Balázs is a jelöltek között volt). A szavazatok összesítése alapján a most záruló évadban a My Fair Lady és A fiú című előadást kedvelte leginkább a közönség.

    Nagyváradi színház

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Lilliput Társulat - Nagyvárad
    • Nagyvárad Táncegyüttes
    • Transilvania Színpad

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu