Színházak
Szigligeti Színház Nagyárad
- SzolinuszEpheszosz uralkodójaÁcs Tibor
- Égeonszirakúzai kereskedőDobos Imre
- Epheszoszi AntipholuszÉgeon és Emília fiaKardos M. Róbert
- Szirakúzai AntipholuszÉgeon és Emília fiaKardos M. Róbert
- Epheszoszi DromioEpheszoszi Antipholusz szolgájaDimény Levente
- Szirakuzai DromioSzirakuzai Antipholusz szolgájaDimény Levente
- BaltazárkereskedőHajdu Géza
- AngeloékszerészKiss Csaba
- Egy kereskedõSzirakúzai Antifólusz üzlettársaHerman Ferenc
- Másik kereskedõAngelo hitelezõjeHerman Ferenc
- Dr. Lecsípköziördögûzõ iskolamesterSzotyori József
- EmíliaAegeon felesége, apácafőnöknő EpheszoszbanCsíky Ibolya
- AdrianaEpheszoszi Antipholus feleségeFodor Réka
- LucianaAdriana húgaGajai Ágnes
- LucaAdriana szolgálójaTóth Tünde
- KurtizánMolnár Júlia
- RendőrCsepei RóbertPál Hunor
- Eltévedt hattyúapácaféleGavriş ChristinaGavriş Ramona
- rendezőBodolay
- díszlettervezőMira János
- jelmeztervezőFlorina Bellinda Birea
- fordítóArany László
- szcenikusJanis Vasilatos
- gitárosBáder Olivér
- fényNosz BotondNagy Imre
- hangZsurka József
- súgóVarga-Regheni Emília
- ügyelőVajda Zoltán
Aki nem hiszi, járjon utána... Ha tud... Látjuk, amit látunk, de vajon tudjuk-e, amit tudunk? Mint tudjuk, a színjáték tükröt tart „mintegy a természetnek”. Látni azonban azt látjuk, mivel „színház az egész világ”, hogy a tükör önmagát tükrözi. Tessék színt vallani: van ilyen? Két ikerpár, ugyanott, ugyanúgy öltözve – elvárhatja Shakespeare, hogy ezt komolyan vegyük? Dehogy várja, az volna csak a komikus! A komédia maga az áttekinthetõ, nyílt titok; magától értetõdik, mint a tündérmese, és fantasztikus, mint a kétszerkettõ. Ut mathematica poesis: éppannyira mesterséges, mint amennyire természetes. Egyszóval: mûvészet. Mûvi konstrukció? Hát persze, hiszen színmû.
(…) Vegyük úgy; hogy álmodtuk az egészet. Azt álmodtuk, hogy két ember voltunk, és játszottunk egymással. Shakespeare képzelete metaforákkal játszik, életet-halált, jövõt és múltat egymásba tükröz. A két Antipholus egy órában jött a világra, megis, mintha évek választanák el õket. Egy világ: az egyik házas, a másik legényember. Most átvakációznak egymás világába: a férj újraélheti a múltját, amikor még felelõtlenül randalírozhatott; a võlegény körülnézhet a jövõjében, ahol a kötelmek aranyláncok. Vonzza és riasztja õket a tapasztalat, amelynek két felében együtt van a leendõ shakespeare-i vígjátéktéma, a felnövés, a beilleszkédés, a nevelõdés "regénye".
Ilyesformán érzett talán Shakespeare is, aki a két emberben voltaképp egy embert mintázott meg, saját magát. Mûvészetének különleges sajátsága, hogy lírát tud rejteni a bohózatba; mélyen, szinte észrevehetetlenül. De azért ott van, a pszichiáter kianalizálhatná. A költõ huszonhat éves, már mögötte az ifjúság, de még elõtte-az élet; külön él a feleségétõl, de mégsem szabadon; nyomorban hagyott apát és családot, de csak azért, hogy majd kihúzza õket a bajból... Folytassam? Vidéki fiú, de már kiismeri magát Londonban, szorongással és rajongással veti bele magát a forgatagba; még nincs egzisztenciája, de van mestersége. Igen a démoni-tündéri varázs összefoglaló metaforája: a színház. A színház; mely egyformán jelmezbe bújtathat akárkit, s ezzel leránthat róla mindent, ami személyes, mintha csupaszra vetkõztetné; a színház, ahol mindenki szerepet játszik, elõre betanultan vagy improvizálva, olykor a magáét, máskor beugrással a másét... Aegeon és fiai a színészsors viszontagságait élik át a színpadon, anélkül hogy tudnák. Shakespeare a Tévedések vígjátéka-ban felfedezte magának a színházat, s ezzel jó elõre majdnem mindent megtudott az életrõl; talán többet is, mint amennyit tudomásul vehetett.
(Géher István)
2008. 05. 16.