A Kivilágos kivirradtig Móricz munkái között is nagy mű, mestermű. A XIX. század utolsó éveinek egyik István-estéjén elevenedik meg előttünk. Parányi emberek mozognak, bolhák, homokszemek a nagy magyar Alföldön. Fecsegő, sokbeszédű, de munkára, tervekre már képtelen dzsentri-világ, amely végérvényes bukása előtt ellágyultan, anekdotázva vigasztalja önmagát. Mert minden álom összetörik ezen az éjszakán: az adósságban fuldokló házigazda állását veszti, miközben mozgékonyabb gazdálkodásra, pénzre vágyó új emberek törnek be a mozdulatlanságba merevedett magyar alföld grófi birtokaira. A fiatal gróf szerelmében reménykedő legkisebb leány is kénytelen beérni a falu „zsidajával”. Ezeknek a szétmálló életeknek, kilátástalan sorsoknak, a boros kedélyeskedésbe, az ősi magyar életkedvbe, sok-sok nevetésbe fojtott szorongásoknak értő-ostorozó rajza ez a mű.