Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Magyar Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Írások

    • „Rendkívül hálás vagyok a bizalomért, amit kapok”

      Ágoston Péter az idei évadban szerződött a Magyar Színház társulatához. A fiatal, tehetséges színész az évad első bemutatójában rögtön főszerepet játszik, hiszen ő lesz, Rév Fülöp, a Balatóniában éldegélő kisfiú, akiből egyszer csak fegyverhordozó, majd hős lesz.
    • Embert próbáló vacsora

      Játék … részben. Nem tudni, mi igaz és mi nem, nem lehetünk biztosak abban, ki tréfál és ki nem. A színpadon csak játsszák az életet, de az is lehet, hogy az a játék véresen komoly.
    • A hét arca

      Soltész Erzsébet

      …illetve Bözse. Hiszen ő így szereti; és így hívják azok, akik őt szeretik. A lendületes, mosollyal teli fiatal színésznő szinte minden este fellép a Magyar Színház színpadára – játszik operettet, prózát, gyerekdarabot, felnőtt mesét. Sokoldalú tehetségét idén Jászai díjjal jutalmazták.

      Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

      • Sinkovits Imre Színpad

      Színház-választó

      Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
      • budapesti
      • vidéki
      • nyári
      • határon túli
      • külföldi
      • nemzetiségi
      • fesztivál
      • intézmény
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs

      Partner oldalak

      Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
      © 2025. - THEATER Online - theater.hu