Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Magyar Színház

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Programok a Magyar Színházban

    Göttinger Pál
    főrendező
    2014. április 30.
    A színház új lendülettel kezdett bele repertoárjának fokozatos átalakításába. A megkezdett munka javában tart. Játszunk prózai és zenés előadásokat, mozgásszínházat és klasszikus musicalt is… és minden évben igyekszünk kihívást jelentő, „nehéz” felnőttelőadásokat is készíteni.

    A Pesti Magyar Színház új lendülettel kezdett bele repertoárjának fokozatos átalakításába. A megkezdett munka javában tart - és ambíciókkal telve, tanulságokkal felvérteződve folytatódik. Ebben az évadban 10 új produkció volt a terv, ebből hét már megvalósult, a nyolcadik (Jon Fosse: Tél) e sorok írásának pillanatában mutatkozik be koprodukciós partnerünknél Kaposváron, hogy aztán május elején nálunk is színre kerüljön, a kilencedik (Sondheim: Vadregény - Into the Woods) épp befejezte a mai főpróbát, és pár napon belül már nézőket fogad, a tizedik (Ivanyos Ambrus: Vonalhúzás) ígéretes emlékpróbák után május második hetében fordul majd finisbe.

    A címek és meghívott alkotók nevei jelzik a színház útkeresését, saját maga újrapozicionálásnak szándékait. Együtt dolgozunk a magyarországi gyermek- és ifjúsági irodalom fontos szerzőivel (Berg Judit, Bálint Ágnes, Böszörményi Gyula, Szabó Borbála, Jeney Zoltán), akik felkérésünkre írnak új darabokat - egy színházban dolgozva a kortárs drámairodalom elismert (Szálinger Balázs, Kárpáti Péter vagy akár Szabó Magda) szerzői mellett a legfiatalabbakkal is (Laboda Kornél, Ivanyos Ambrus). Visszatérő vendégrendezőink között tudhatjuk a műfaj egyik legnagyobb magyarországi szaktekintélyét, Vidovszky Györgyöt és a klasszikus műveket újszerű látvánnyal, zenével és koreográfiával feldolgozó Horgas Ádámot. A fiatal rendezőgeneráció (Koltai M. Gábor, Harangi Mária, Horváth Patrícia, Molnár-Keresztyén Gabriella, Nagy Péter, Bereczki Csilla) mellett olyan színészpedagódus-alkotók készítenek nálunk ifjúsági és felnőttelőadásokat, mint Harsányi Sulyom László, Bérczes László vagy Novák Eszter. Számos határontúli és magyarországi siker után nálunk rendez majd először Budapesten Keresztes Attila.

    Meghívásunkra a társulathoz szerződik a pályakezdő Ágoston Péter mellett az országos hírű Gáspár Tibor is.
    A mesejátékok és kötelező olvasmányok mellett olyan anyagokkal is dolgozunk, amelyek nem számítanak hagyományos értelemben vett ifjúsági színháznak, de vendégrendezőink látásmódja mégis a fiatal felnőtteket célozza velük - átkísérve őket a vitázó, kérdező, kommunikáló színház világába.
    Színházpedagógiai programot működtetünk, több ezer gyereket és fiatalt hozva közelebb a színházhoz - részint mint intézményhez, részint mint gondolkodásmódhoz, kommunikációs formához.

    A házunkban működik a több évtizedes múltra visszatekintő Pesti Magyar Színiakadémia, amelynek évfolyamai a képzés mellett folyamatosan részt vesznek a munkában, az első évtől kezdve színpadon vannak kisebb (és nagyobb!) szerepekben - a hozzánk betérő fiatalok így a színházat életformául választó kortársaikkal is élő kapcsolatba kerülhetnek.
    Játszunk prózai és zenés előadásokat, mozgásszínházat és klasszikus musicalt is… és minden évben igyekszünk kihívást jelentő, „nehéz” felnőttelőadásokat is készíteni.

    Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

    • Sinkovits Imre Színpad

    Színház-választó

    Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
    • budapesti
    • vidéki
    • nyári
    • határon túli
    • külföldi
    • nemzetiségi
    • fesztivál
    • intézmény
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs
    • a
    • á
    • b
    • c
    • cs
    • d
    • e
    • é
    • f
    • g
    • gy
    • h
    • i
    • í
    • j
    • k
    • l
    • m
    • n
    • ny
    • o
    • ó
    • ö
    • ő
    • p
    • q
    • r
    • s
    • sz
    • t
    • ty
    • u
    • ú
    • ü
    • ű
    • v
    • w
    • x
    • y
    • z
    • zs

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu