Igor Stravinsky

mindenki másnál ékesebben példázza a 20. századi komolyzene stiláris sokféleségét.

Első nagyszabású műve, az 1910-es Tűzmadár (L’oiseau de feu) egzotikus töménységű utóromantikus mű, amely sokat merít Stravinsky tanára, Rimszkij-Korszakov zenéjéből. Három évvel később kolosszális zenekari darabjával, a Tavaszi áldozat (Le Sacre du Printemps) című balettel már sokkolja a közönséget.

Újszerű ritmusrendszere által a Tavaszi áldozatban a zene minden egyes alkotóeleme önálló életre kel.

A balett azon az ősi mítoszon alapul, amelyben pogány áldozat által a törzs vénei és bölcsei fölajánlanak egy szüzet a tavasz istenének. A szűznek halálba kell táncolnia magát ahhoz, hogy fölébressze a földet.

A kiválasztott tánca halállal végződik, amely során a lány kimerülten összerogy, mozdulatlanná dermed, hogy aztán újra életre keljen és újra eltáncolja áldozati táncát. A tavaszi áldozatban soha nem jön el a tavasz, szünet nélkül tart a halál felé vezető szertartás.