Nekem másodéves teatrológus hallgatóként idén történt meg az első találkozásom Molnár Ferenccel mint drámaíróval. Egy óra keretein belül épp ezzel a drámával foglalkoztunk, így nekem külön izgalmas volt egy friss, első olvasat után megnézni a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Liliomát, ami ugyancsak idén született, azért is, mert kötelességüknek tartották megmutatni egyszer a darabot, mint magyar színház.

A díszlet különleges volt. Egy forgószínpad, a szélén egy forgó kerék, rajta sínekkel, ami közrefogta az ugyancsak forgó színpadot. Ezen belül három különböző tér van megjelenítve. A kint, a bent és a túlvilág. Az egész díszlet volt maga a körhinta, Liliom egykori munkahelye, mindennek a kiváltója. Nagyon sok lehetőség volt ebben a díszletben, amit ki is használtak, pl. a forgó síneken megjelenő emberek körbe-körbe forgása szimbolizálta a világot. Ezt a színpadot könnyen lehetett használni szimultán térnek (amit ahhoz képest kevésszer használtak ki). Összességében a díszlet adta lehetőségeknek csak a kreativitás szabott határt. Márton Erika, a díszlet- és jelmeztervező a szakmai beszélgetésen elmondta, hogy külön előadás hátulról nézni az előadást, ahogy a színészek össze-vissza mennek ki-be a színtérre, hiszen több ilyen van, mint gondolnánk. Én korábban hatvanhét ki-be járkálást számoltam a drámában.

A túlvilági jelenetekben az volt a leglátványosabb, amikor az egész padlón füst volt, mintha a felhők felett lennénk, azokon lépkednénk. Jól meghozták a hangulatot, mintha a közönség is angyalokká vált volna egy ilyen gonosz Liliom mellett. Ebben a részben először és utoljára hangzik el Liliom igazi neve, de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy az is elhangzik, hogy az anyja után nevezték el, ami nagyon sok mindent megmagyarázhat a jellem fejlődésével kapcsolatban. Hol van az apaképe?

Az utca pora száll, de te még mindig futsz,

Nem látsz már semmit, csak a fájdalmat, ami ott marad.

Liliom, a múltad, mint egy árnyék,

Miért nem tudsz szembenézni, miért nem állsz meg, hogy élj

A helyszínek azt is nagyon szépen megjelenítették, hogy abban az időben legalább is mi történt a nővel házasság után. Juli Liliom előtt még szabadon körhintázott, kint járkált, majd házasság után ő volt maga a bezártság, már csak a kis szobában szerepelt, be volt börtönözve a saját házába, házasságába. A férfi azonban házasság előtt is és után is szabad madár, ő jelenik meg a legtöbb helyszínen.

Az előadás időtartama három órás volt egy szünettel, ami egyáltalán nem tűnt fel. Bár néhány dolgot én még kihúztam volna, például a vonatsínes rész el volt húzva, vagy a rendőrös és kártyás jelenetek, meg még voltak olyan cselekmények, amik nélkül érthető lett volna az előadás, de főleg a zenés közbejátszások mindig erősítették az előadást. Nem volt olyan pillanat, hogy unatkozott volna a közönség.

Albu István előadásában, amelynek a zenei vezetője Korpos Szabolcs volt, a zenék meglepően összhangban voltak az előadással. Például azokkal a dalszövegekkel kezdődött az előadás, hogy ,,Üljenek a fiúk ölébe a lányok”, ahogy a dráma elején Muskátné ki is rúgja Liliomot azért, mert az ölébe ült Juli. Ugyanakkor a zene segített abban, hogy jobban megértesse Liliom lelkivilágát. Valahogy ezzel sokkal jobban ki tudta fejezni magát a szereplőt, mint egyéb megszólalásaival, ezért is talált, hogy a zenélés a mennyország helyszínén volt. És velük együtt énekelhettünk, hiszen ki voltak vetítve a dalszövegek.

Külön izgalmas volt a szakmai beszélgetésen, amikor a zenészek arról beszéltek, hogy nekik nagyon érződik zenélés közben, hogy az előadás hol tart. Mondták, hogy érződik a közönségen, hogy milyen érzelmi állapotban van, mit szakítottak félbe a zenéléssel.

A fejedben csak a zaj, a tükörben a hazugság,

A boldogság csupán egy álom, amit nem érhetsz el már.

Liliom, miért menekülsz? Miért vagy itt?

A világ nem változik, csak a lélek szenved, és eltűnik.

A szakmai beszélgetésen elhangzott, hogy az író zsidó volt, ami megmagyarázza az antiszemita megjegyzések önironikusságát. Meg arról is szó esett, hogy elég bonyolult kapcsolata volt a nőkkel (viharos házasságai is voltak, háromszor nősült), ami számomra sok mindent megmagyarázott. Bár a mű felülírja a szerzőt, Molnár Ferenc beleírta magát a műbe. A főhős bántalmazó magatartása romantizált, mégis egy negatívabb karakternek volt beállítva. Nekem legalább is a drámában egy fokkal talán szerethetőbbnek tűnt Liliom, mint ebben a rendezésben.

A sötétben nincsen mentség, a fény már rég eltűnt,

A szavak csak üres ígéretek, amik nem válnak valóra.

Miért van az, hogy mindent elrontunk?

Miért van az, hogy sosem tanulunk?

Albu István szerint csak jelenleg szól a dráma az asszonyverés romantizálásáról, hiszen a szemszögek folyamatosan változnak az időkben. Nekem lehet, hogy egy családon belüli erőszakról szól, arról, hogy a férfi a nőn vezeti le azt a frusztráltságát, ami abból adódik, hogy nincs munkahelye, nincs pénze, hiszen férfiként rajta volt annak a terhe, hogy eltartsa a családot. Míg másnak lehet, hogy a megbocsátásról szól, arról, hogy meddig bocsátunk meg. Mindent meg lehet bocsátani a helyzet függvényében? A gyilkolást? Az öngyilkosságot? Az erőszakot? A pofont? Van olyan, hogy nem fáj az ütés? Juli tényleg mindent megbocsát Liliomnak?

Mindenki a saját árnyékát keresi, nem lép,

Ez az a világ, ahol csak az érzelem számít,

Nem az értelem, nem a félelem, csak a fájdalom él.

És mindent elrontunk, ami szép, ami igaz.

Nekem különösen tetszik az előadásban, hogy az érzések dominálnak. A világukban az érzelmeken, nem az értelmen volt a hangsúly. Juli karaktere volt a legizgalmasabb. A színészi játék nagyon jó volt Szilágyi Míra alakításában. Egy végtelenül szerény, önfeláldozó karakter volt, amiből sose esett ki, végig jelen volt, nekem ő adta a legtöbbet az előadásból. Az volt az egyik legszebb jelenet, amikor Liliom meghalt, és Juli ráfeküdt, belefeküdt Liliomba, a halál virágába, a halálba. Juli magában hordozott valami végtelen magányt, azt, hogy mit keres emellett a férfi mellett, milyen férfi lesz a gyerekei apja? Ha a feleségét üti, akkor a gyereket is fogja?

Erre láthattuk a választ az előadás végén, tehát minden úgy történt, ahogy történnie kellett. Juli is megkaphatta a választ a belső kérdéseire, kapott egyfajta felszabadítást. Liliom halálával, azt hiszem, Juli feltámadt.

Egy nő szemei üresek, ahogy néznek rád,

A szívedet eladtad, a lelked elfelejtetted már.

Miért nem küzdünk, miért nem harcolunk?

Miért hagyjuk, hogy a világ összetörjön, amiben élünk, amiben bízunk?