„Mr. Dario Fo halott és lejárt lemez, akárcsak a 60-as évek vagy a forradalmak. Vagy legalábbis eddig úgy hittük… A sárga mellényes mozgalom, az 1%, a MeToo, a fogamzásgátlás és az abortusz folyamatos betiltása… Mistero Buffo figyelmet kér, a deszkákra kiállva okos humort és szórakozást kínál "nekünk, embereknek". Miközben a bolygón való létezésünk épp az utolsókat rúgja, a politikai/gazdasági/katonai oligarchák porhintése, a tömeg hülyítés és  paraszt-vakítás csúcsra jár. De a lázadó hangok egyre hangosabbak, Dario Fo hangja pedig élesebben szól, mint bármikor." (Lee Delong)

Ez az előadás számomra ugyanazzal az intenzitással bontja meg kanonizált színházi világunkat, amivel az előadásban játszó színész megy szembe a színészi szakmát oly sokszor jellemző politikai álszentséggel. Épp ahogy Šivak is állítja, nem, a szabadúszó, független színész nem “hontalan”, hiszen az ő otthona erősebb annál, amit a “Nagy Repertoár” valaha nyújtani tudna. A színésznek hallania kellene az utcát magában és magát az utcán; nem rejtőzhet folyton az intézményesített, kőszínházi formák nyújtotta biztonság mögé. (Nataša Govedić)