Lesz benne íz, illat, szerelem és kávéház, Szindbád és Álmoskönyv
Az 1900-as évek első évtizedeit rajzolja meg hangulatokkal, ízekkel és szerelemmel a Gózon Gyula Kamaraszínház 2024. december 14.-én, szombaton, 19.00 órai kezdettel a szentendrei Művészetmalomban megrendezendő bemutatója. A gyomor örömei – Krúdy zamatos világa című előadás különlegessége, hogy a játék alatt nemcsak a produkció „készül el”, de megfőznek közben egy jól ismert magyar fogást is, amit aztán a nézőtéren ülők megkóstolhatnak. Villáminterjú Hajdú László rendezővel.
Krúdy Gyula kötetei tele vannak filozófiával, étellel és szerelemmel. A gyomor örömei – Krúdy zamatos világa mindezekből csak a kulinária témáját emeli ki?
Az előadás ugyan a Krúdy-féle, élvezetes étkezés témájára fókuszál, de az egész életműbe szeretnénk belekóstolni. Mert persze benne lesz az evés meg szerelem is, de megjelenik a múlt századi városi kultúra, a vidéki létezés, az utazás mágiája, meg sok minden más is a Krúdy-univerzum kapcsán. A színjáték alatt készülő étel illata adja majd a „gasztrovalóságot”. A többi pedig jelenetek és monológok füzére lesz, miközben néha a közönségnek is kiszólunk némi improvizációval, hogy a szokásosnál intenzívebb élményt kapjanak.
(Az interjú a színház.online oldalán olvasható tovább)