Színházak
Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház
Balassi BálintSzép magyar komédia
- PrológusSzabó Tibor
- CredulusSzakács László
- JúliaDiószegi Imola
- BriszeidaBocsárdi Gabriella
- SylvanusPálffy Tibor
- GalatheaD. Albu Annamária
- DienesPázmán Attila
- rendezőBarabás Olga
- díszlettervezőKövesdy István
- jelmeztervezőKövesdy István
Balassi egy olasz pásztordráma, Casteletti Amarillje nyomán öt felvonásban meséli el a Credulus és Julia neve alatt bujkáló Tirsis és Angelica szerelmi történetét. Az olasz minta erősen megmagyarosított alakban jelentkezik, mert a költő, jóllehet prózában adja elő Julia és Credulus kesergéseit, szerelmi vágyódásait, lelki finomságait Balassi verseket is átment a műbe. A boccacciói szerelem bravúros egybejátszása, egymásra vetítése egyszerre teszi mély értelemben komédiává a művet és összetettebbé, emberibbé és teljesebbé a belőle kiomló szerelmi lírát.
A Szép magyar komédia előadása elsősorban játék akar lenni. Olyan játék, amelyet csak a színház képes produkálni, s amelynek mélyén felsejlik valami komorság is: a személyiség keresésének, az emberi kapcsolatoknak igazán soha meg nem fejthető titkai. Egyben vallomás is az előadás: három főiskolás rendezőtárs: az igazgató Bocsárdi László, a tervező Kövesdy István és a rendező Barabás Olga vallomása arról, milyennek látják s akarják látattni a színházat, illetve mi a szerepe a számunkra s ezáltal a nézők számára is a színháznak.
„…gondjaink közösek, folyton-folyvást vágyakozunk a szépre, a jóra, nyugalomra, szeretetre, szerelemre? S így sodródunk egymás felé ebben a magányos egyszeri kiszolgáltatottságunkban, melynek egyetlen lehetséges racionális következtetése mindig abban a felismerésben nyer rezgnált nyugalmat: Hogy azáltal vagyok én, hogy te létezel, és olyan vagyok, amilyennek te látsz és hiszel és érzel engem. Aztán, amikor megtáltosodunk egyszerűen magunkra maradunk nagy felismerésünkkel, s akkor most már mit is kezdjünk kínunkkal, kételyünkkel, magunkkal…? Hát erről az egyszeri kalandról szól a Szép magyar komédia, semmi másról, melynek egyetlen éltető eleme a játék, egy kis tér, amely pillanatról pillanatra kiszakad a valóságból és elkezdi élni saját önálló életét…”
Barabás Olga
1993. 10. 15.