Az esten három egyfelvonásos kerül bemutatásra: a 60 éve elhunyt Szép Ernő tiszteletére egyik legismertebb vígjátéka, a Kávécsarnok, illetve az idén 135 éve született Molnár Ferenc két darabja, Az utolsó előtti csata és a Színház. Nem csak az évfordulók miatt válik érdekessé ez az est. A régi Bethlen Téri Színház (1929-37) nyitásakor Szép Ernő vígjátékát, az utolsó évadban pedig Molnár Ferenc bohózatát mutatták be.

Szép Ernő (1884-1953) előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak. Két legtöbbet játszott egyfelvonásosa a Kávécsarnok és a Május 1918-ban játszódik, a háborús időket nehezen élő Budapesten. Az anyagi gondokkal, munkanélküliséggel küzdő kisemberek megpróbálnak a háború sokkja elől olyan kis szigetekre menekülni, ahol még mindig embernek érezhetik magukat, ahol tiszteletreméltó polgárok illúzióját kelthetik. Van, amikor sikerül, van, amikor nem. Szép Ernő egyetlen valódi menedéket ajánl fel: a szerelmet, amely visszaadhatja emberségünket.

A Kávécsarnok két főszereplője Fanny, a jobb napokat megélt, melegszívű tulajdonos és a kávéház vendége, Alajos, a falánk agglegény. Félszeg párbeszédükből bomlik ki régen bujkáló vonzalmuk.

Molnár Ferenc (1878-1952) az 1920-30-as évek legsikeresebb színdarabírója, külföldön legismertebb magyar drámaíró. Színműírói pályafutását a Vígszínház házi szerzőjeként kezdte, de első színdarabjának bemutatója után gyors sikereket könyvelhetett el, s egyre több budapesti színház tűzte műsorra színdarabjait. Már életében meghódította a világ színpadait és halála óta sem hanyatlott nemzetközi hírneve: műveit harminc nyelven, 423 fordításban ismerik szerte a világban. Az 1907-ben megjelent A Pál utcai fiúk a legismertebb magyar ifjúsági regény. „Molnár Ferenc a nagyvárossá fejlett mulató Budapest életét és hangulatát minden színmű-kortársánál tehetségesebben szólaltatta meg. Egyrészt a tehetős polgári családok ironikus bírálója volt, másrészt a külvárosok romantikusa, a mocsárból nőtt liliomok megéneklője, a romlott környezetben a jóság megnyilvánulásainak fölfedezője.” (Pintér Jenő: A magyar irodalom története,1941)