A hallgatagság nem azonos a mozdulatlansággal, mint ahogy a jelentéstelenséggel sem. A tánc eredendő kapcsolata a csenddel annyit jelent, hogy nonverbális műfaj - ugyanúgy, ahogy a képzőművészet és a zene. A kimondhatatlant mesélik el, ott szólalnak meg, ahol a verbális nyelvek szükségképpen elhallgatnak. A tánc, a maga érzéki közvetlenségével egy nyelv előtti világra utalt - még akkor is, ha a színpad jelentésekkel telített világában mutatkozik meg előttünk.

A csend szigetei két szólóra épülő előadás, két olyan előadó tolmácsolásában, akik az első pillanattól kezdve meghatározzák a Duna Táncműhely művészi működésének arculatát, útkereséseinek irányát. A két táncos szólójában (egy női és egy férfi táncban) a társulatra jellemző színpadi nyelvezet sűrített esszenciaként jelenhet meg, ugyanakkor új utakat mutathat az elkövetkező előadások művészi kísérletezéséhez.