Írások
1568-ban vagyunk, II. Fülöp spanyol király birodalmában. Az egyik tartományban, Németalföldön már érlelődik Európa első polgári forradalma, amelynek egyik harcosa Posa márki. Don Carlosként hogyan helyezed el magad Fülöp király és Posa márki között?
– Don Carlos az egyiknek a fia, a másiknak a legjobb barátja. Hogy hova született, azt nem ő választja meg, ezzel nincs is teljesen kibékülve, nem túl jó a kapcsolata az apjával. A legjobb barátját ő választotta, aki pont a történet idejére kezd deformálódni. Nem úgy találkoznak, mint az egykori legjobb egyetemi barátok, Posa márki már flandriai követként jön haza.
Don Carlosként mennyi a mozgástered?
– Arra jutottunk Pepével, a rendezővel, hogy egy jó megoldás lett volna számára, ha elutazik Németalföldre, és beleáll a forradalomba. Aztán ki tudja, ennek milyen eredménye lett volna? A dráma sem ábrázolja őt úgy, mint egy tapasztalt hadvezért és egy jó politikust, az egyetlen érv mellette, hogy nagyon népszerű. Ami megint csak kézenfekvő, hiszen a lázadó tartományoknál, amilyen Németalföld is, nyilvánvalóan a trónörökösben bíznak, tőle várják, hogy valamit reformálni fog az apja önkényével szemben. Ne feledjük: ebben az időben a legnagyobb a spanyol birodalom, ahogy Fülöp király mondja: ”országomban nem megy le a nap”. Valamennyire ez is a tragédiája Fülöpnek, hogy ezt a nagy birodalmat nem lehet összetartani. A harc amúgy az abszolút hatalom és szabadságra vágyó tartományok között több síkon is megjelenik. Az egyik a szakrális sík: a református Németalföld küzd a nyársat nyelten katolikus spanyol birodalom központjával, Madriddal. A másik az eszmei sík: az abszolút önkényuralommal szemben az individuum szabadsága fogalmazódik meg Németalföldről, amit itt a darabban Posa márki képvisel.
Don Carlos szeretné őt követni ebben, szeretne szabad lenni?
– Szerintem nagyon szeretne szabad lenni, de ez nála nem politikailag fogalmazódik meg. Nem szereti a vérontást, a durvaságot, a zártságot, nem szereti azt a fajta nagyon kimért eleganciát, amit az apja képvisel. Ő érzelmi szabadságot szeretne. A darab legtöbb pillanatában úgy tűnik, hogy Carlost sokkal jobban érdekli Erzsébet, mint Flandria. Általában is az ő tragédiája az, hogy nagyon sok szeretetet érez, de nincs megfelelő csatornája arra, hogy ezt jól kifejezhesse. Posa márkival is jóval barátkozósabbra venné a kapcsolatukat, de nem tudja, mert őt a politika ügyei izgatják, a nevelőanyja iránti szerelmét nyilvánvaló okokból nem fejezheti ki, az apjával meg távol állnak egymástól, a szeretete ott sem tud beteljesülni. Valahogyan – vagy a személyek, vagy a körülmények miatt – mindenhonnan elutasítást kap.
Bár te vagy a darab címszereplője, az igazi küzdelem Fülöp király és Posa márki között zajlik, valójában ők a főszereplők.
– Talán még inkább Fülöp. Érdekes módon a Schiller-darabban lehet vele azonosulni. Pedig ő a zsarnok, aki durva, önkényes. Azért tudunk vele menni, mert nagyobb az íve, szerintem Carlos ebből a szempontból problémásabb. Schiller nagyon kiírta őt a második felvonásból, pont azért, mert a herceget a politika nem érdekli, és a második felvonás már társadalmi ügyekről szól. Ezt már Fülöp, Posa és Erzsébet viszi végig, de úgy, hogy Fülöp van a középpontban. Carlos néha feltűnik, aztán a végén egy katartikus jelenetben találkozunk vele.
Nagy Péter István rendező és Sándor Júlia dramaturg belenyúltak a schilleri írásműbe?
– A legismertebb szöveg egy verses verzió, de Schiller csinált egy prózaverziót is, amit anno bemutattak Rigában. Pepéék ezt a prózaverziót újították fel. Tehát az előadás nem versben szól, de még így is vannak benne nagy költői képek, hiszen mégis csak egy német romantikus drámát játszunk. Nagyon hosszú a darab, még a húzások után is 3 óránál hosszabb az előadás.
Hogy kerültél bele a produkcióba?
– Nem tudom, hogy Pepe választott-e – szerintem ő -, de soha nem beszéltünk erről. Nagyon örültem, hogy én leszek Don Carlos, meg nagyon örültem a többi szereplőnek is, hogy Baki Dániel lesz Posa márki, hogy Mészáros Blanka játssza Erzsébetet és László Zsolt Fülöp királyt. Az előadást eredetileg november 29-én mutattuk volna be, szeptember 29-én kezdtük a próbákat. Volt zoom próba is, meg volt karácsonyi szünetünk is, s januártól próbáltunk élőben. 5 hónaposra sikeredett a próbafolyamat, alaposan fel tudtunk készülni.
Ez az első évadod itt a Radnótiban, azelőtt a Nemzeti Színház tagja voltál, oda pedig Kaposvárról érkeztél. Miért akartál színész lenni?
– Keszthely mellől egy faluból, Sármellékről származom. Édesanyám és a nevelőapám is szakács végzettségű. A keszthelyi Vajda János Gimnáziumban matek tagozatra jártam, de hamar kiderült, hogy nem leszek se matematikus, se közgazdász. Édesanyám mondta, hogy lehet, hogy tetszene nekem a színészet. El is mentem felvételizni a Színművészetire és Kaposvárra. Nem vettek fel egyik helyre sem, de jártam egy évet a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába. A következő évadban újra beadtam a jelentkezésemet a Színművészetire, de kivágtak a második rostán, viszont Kaposvárra felvettek.
Hogyan gondolsz vissza Kaposvárra, mit tanultál az egyetemen?
– Uray Péter volt az osztályfőnököm – ennek megfelelően mozgásos beállítottságú osztály lettünk, orrba-szájba mozgásóráink voltak – kungfu, karate, tangó… Emellett Péter nagyon jól menedzselte, hogy kik legyenek a mesterségtanáraink. Foglalkozott velünk Kelemen József, Zsótér Sándor, Galambos Péter, a k2 Színház– Benkó Bence és Fábián Péter, Takács Kati, Kovács Zsolt. Szerintem nagyon jó osztályközösségünk volt, és óriási szerencsénk azzal, ahogy Uray Péter a szigorával munkára nevelt minket.
2018-ban végeztél az egyetemen, és a Nemzeti Színházhoz szerződtél. Nem is gondolkodtál más társulatban?
– De, a Radnótiban, mert erről a két helyről kerestek meg, hogy a gyakorlati évemet töltsem náluk. Először nagyon meg voltam lőve, aztán a Nemzetiben kiderült, hogy játszhatom Biffet ’Az ügynök halálá’-ban. Az előadást Csiszár Imre rendezte, akitől sokat tanultam. Aztán eljátszottam Woyzecket ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. Az azért volt nagy élmény, mert bejártuk vele a világot. Játszottuk Izraelben, Kolozsváron, nyertünk a POSZT-on. De nagyon kevés ideig, mindössze 4 hétig próbáltuk, s még most is – ha elővesszük -, átbeszéljük, hogy mit kéne még benne csinálni, tehát folyamatosan készül az előadás. Zsótér tanár úr is rendezett egy előadást, amiben játszottam, az pedig ’A gömbfejűek és a csúcsfejűek’ volt. Jó volt a gyakorlati év, utána le is szerződtettek, s számítottam rá, hogy a következő év is jó lesz.
Szerettél a Nemzetiben lenni?
– Egy darabig jól éreztem magam, s ezért hálás vagyok. Viszont a jó kezdés után egyre kisebb feladatokat kaptam – 9 Luciferből voltam az egyik a ’Tragédiá’-ban, vagy a ’Rocco és fivérei’-ben elénekeltem egy rapszámot és különben nem volt említésre méltó jelenlétem… Van olyan helyzet, hogy meg kell hozni a döntést, elválnak az utak. Én nem akarom a szívemből kizárni Vidnyánszky Attilát, mert mégis csak a tanárom volt. Most nagyon zűrös körülötte minden, de szeretném, ha eljönne az az idő, amikor majd nem haragszik senki senkire. Tehát megszületett bennem az elvágyódás, s megkerestem Kováts Adélt 2019 novemberében. 2020 szeptemberétől vagyok a Radnóti társulatának a tagja.
Nem a legszerencsésebb időben érkeztél a járvány kellős közepén…
– Nem akarok belesüppedni abba, hogy minden nagyon rossz. Igen, vannak kollégáim, akik szabadúszók vagy független színházaknál dolgoznak – nekik tényleg nehéz. De nekem már szeptemberben megvolt az első bemutatóm a Radnóti Tesla Laborban – ez volt a Gina, amit Schwechtje Mihály írt és rendezett. A lezárások óta ugyan el kell viselnünk, hogy nem tudunk nézők előtt játszani, de van fizetésünk, tudunk próbálni, még egy stream bemutató is összejön most – én baromi hálás vagyok ezért.