Írások
Szeptembertől egy csehországi zenekar élén áll vezető karmesterként. Hogyan született a Morvai Filharmonikusok felkérése?
– Egy magyar program dirigálására kaptam felkérést az olmützi együttestől, ami a Covid miatt csúszott több alkalommal, s a hangverseny végül csak tavaly ősszel valósult meg. A moráviai társulat Csehország legrégebbi filharmonikus zenekara, s ez volt az első hivatalos álláshelye Gustav Mahlernek. Olmützhöz sok szállal kötődött Dvořak is, még róla elnevezett fesztivált is rendez az együttes, de a fiatal Mozart is itt komponálta VI. szimfóniáját. Már a próbákon is sok apró jel utalt arra, mennyire jól tudunk együtt muzsikálni, a koncertet követően pedig meginterjúvolt az igazgató a folytatásról… Hosszú tárgyalási folyamatot követően vállaltam a felkérést, és szeptembertől a vezető karmesterük leszek, három plusz két esztendőre szól a megbízásom.
A covid időszaka alatt inkább arról lehet hallani, hogy karmesterek elveszítik munkájukat, nem pedig újat nyernek el…
– Igen, és ezt különösen nagy megtiszteltetésként élem meg.
Mi lesz a feladata Olmützben?
– Ez egy megújulás előtt álló zenekar, nagy tervekkel, elhivatott és tehetséges muzsikusokkal, fiatal és energikus menedzsmenttel. Az én feladatom, hogy e művészi megújulásnak irányt szabjak. Évadonként hét-nyolc produkció vezénylését vállaltam el, ez mintegy 12-14 hangversenyt jelent.
Ki is kell költözzön Csehországba?
– Nem és ez nem is volt célom. Sok évig éltem Olaszországban, Svájcban, végül Németországban, de most már itthon képzelem el az életemet.
Talán azért is, mert régi vágya, a CoSyMa-projekt szakmailag is ide köti? Mit kell tudni erről a kezdeményezésről?
– A Collegium Symphonicum Hungaricum a magyar zenekari kultúra további fejlődésében szeretne segítséget nyújtani. Tevékenysége több pólusú, áll mindenekelőtt egy posztgraduális karmesterképzésből, de a későbbiekben szeretnénk egy szintén posztgraduális zenekari zenészképzést, sőt esetleg a távoli jövőben egy zenekari menedzser-képzést is beindítani. A cél az, hogy ezeknek a résztevékenységeknek szakmai csínját-bínját minél magasabb színvonalon, de egymással összehangolt módon adjuk át a jövő muzsikusainak. Névként azért választottuk a Collegium szót, mert annak eredeti jelentésére (colligo = összeköt) szerettünk volna utalni. Reményeink szerint ilyen módon kialakulhat egy agora, amelyre – véleményem szerint – nagy szüksége van a magyar zenekari kultúrának. A projekt hátterében a Collegium Symphonicum Magyarország Alapítvány áll, ennek rövidítése a CoSyMa.
A Karmester Kollégium első szemeszterének záróhangversenyér már megrendezték, sőt azt a Magyar Televízió már sugározta is. Mennyire elégedett az első tapasztalatokkal?
– Nagyon meglepő és egyben megható volt, hogy az ifjú maestrók számára kiírt tíz hely szinte azonnal betelt. Felvételin, neves szaktekintélyekből álló grémium döntött arról, hogy az aspiránsok közül kik lehetnek a szemeszter részesei. Nagyon jó volt a közös munka, s remek visszajelzések érkeznek folyamatosan. A mi hivatásunknak sok olyan eleme van, amely a hagyományos felsőfokú oktatás keretei közé nem, vagy csak nagyon nehezen illeszthető be. Ezek közé tartozik a koncentráció-képesség, a nonverbális kommunikáció, de legalább annyira fontos, hogy megértsük az intendánsok-zenekari igazgatók gondolkodásának logikáját, a szakszervezet működési mechanizmusát, az impresszáriók világát. Ezért kértem fel például egy-egy előadásra több, zenekari igazgatót, neves impresszáriót, vagy a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének alelnökét, dr. Gyimesi Lászlót. Volt emellett kommunikációs tréning, és külön hangsúlyt kapott a professzionális kórussal folytatott intenzív szakmai munka is. Kiemelt csúcspontja volt az első szemeszter munkájának az egyhetes, intenzív munka a Savaria Szimfonikus Zenekarral, akiktől nagyon sok segítséget kaptunk. Ennek az egyhetes periódusnak lezárása volt az a két hangverseny, mely közül a budapestit később a Magyar Televízió is adásba szerkesztette. Ami a munka lényegét illeti, természetesen esik szó ütéstechnikáról is a közös munka során, de tekintettel arra, hogy ide kész karmesterek jönnek, a hangsúly rengeteg más, a karmesteri szakma fontos, járulékos elemét magában foglaló részleten van, így például próbatechnikán. Éppen ezért fontos kiemelni, hogy a Collegium Symphonicum Hungaricum Karmester Kollégiuma nem kíván versenyezni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmesterképzésével, hanem éppen arra támaszkodva, azt kiegészítve kíván a magyar zenekari kultúra hasznára lenni. Külön öröm, hogy amikor kitaláltam ezt a koncepciót, annak leírását elküldtem a magyar szimfonikus zenekarok élén álló igazgatóknak, kikérve a véleményüket róla, és mindegyiküktől nagyon pozitív visszajelzést kaptam.
Akkor megvalósult a régi vágy?
– Határozottan igen… Azok közé tartozom, akik számára a Covid okozta lezárás a lehető legjobbkor jött. Abban az élethelyzetben szükségem volt a megállásra, az életem, a hivatásomról vallott álláspontom újragondolására.
Eddig a tanítás miért nem volt ilyen hangsúlyos mértékben része az életének?
– Batta András tanár úr - aki akkor a Zeneakadémia rektora volt - 2008 körül már hívott tanítani a karmesterszakra, később aztán tanszékvezetőnek is, de visszautasítottam azzal, hogy szakmailag még nem tartok ott, és ezt őszintén így is gondoltam. Ahogy azonban teltek az évek, nagyon sok újabb megkeresés érkezett, több fiatal karmester kérte a segítségemet, sőt, még tengerentúli tanítványom is akadt, aki az óráink kedvéért évente többször repülőre ült. Újabb lépést jelentett, hogy a szombathelyi Bartók Szemináriumon ugyancsak felkértek karmesterkurzusra, amit örömmel vállaltam, hiszen annak idején nagyon sok élményt kaptam ott magam is. Fiatal, pályakezdő karmesterként fontos hatás volt Eötvös Péter kurzusa, de belehallgattam Peskó Zoltán előadásába is, sőt gyerekként ott tébláboltam Somogyi László körül is. Aztán a karmesterség okítása kiegészült egy másik terület fontosságának felismerésével. Az utóbb években szembesültem azzal a húsba vágó problémával, amivel itthon – és nem csak itthon! - az egész zeneélet küzd, a zenekari zenészképzés problematikájával. Tíz évvel ezelőtt ebből a témából írtam a habilitációmat, nemzetközi példákat tanulmányozva. S e téren elkényeztetett az élet, hiszen Németországban a Hessisches Staatstheater, illetve a Hessisches Staatsorchester főzeneigazgatójaként automatikusan az ottani Orchesterakademie vezetője is lettem, így tehát e terület hétköznapjaiba is betekintést nyerhettem. Ezeket a tapasztalatokat mind-mind beleépítettem a CoSyMa koncepciójába. Most ez tölti ki nagy részben az életemet, s ez boldogságom jelentős forrása.
Visszatérve a kurzusra, az első szemeszter lezárult. Lesz folytatás?
– Az NKA-tól 2021 december végéig kaptunk támogatást. Remélem, az első év tapasztalataival gazdagodva folytathatjuk idén is, és találunk fenntartót, támogatót. S mivel ez egy Kárpát-medencei projekt, bízom benne, hogy lesz rá mód, hogy a határon túli ifjú maestrók is részesei lehessenek.
De nemcsak a kurzuson tanít…
– Időközben meghívást kaptam a Pécsi Egyetemtől, hogy a művészeti kar doktorandusz hallgatóinak tartsak egy előadássorozatot interpretáció-elméletből. Élveztem, hogy a mindennapokban összegyűjtött tapasztalataimat végig gondolhattam, és átadásra alkalmas formába önthettem. A CoSyMa-projekten belül is sokat beszélgetünk egyébként interpretációtól, ami részben szakmai, de sokszor bizony erkölcsi kérdés is…
Két esztendő telt a Nemzeti Filharmonikusoktól való búcsúja óta. Visszatekintve, hogyan értékeli a társulattal töltött három esztendőt?
– Amikor 2017-ben felkérést kaptam a Nemzeti Filharmonikusok vezetésére, két vállalást tettem - művészi szempontból válság menedzselem a Kocsis Zoltán halála utáni időszakot, és emellett leteszek az asztalra egy közép- illetve egy hosszútávú koncepciót arról, milyennek kell lennie szerintem a XXI. században a Nemzeti Filharmonikusoknak, merre kell kormányozni ezt a hatalmas óceánjáró hajót. Úgy vélem, mindkét vállalást teljesítettem. A zenekar a 2017/18-as évadtól kezdve továbbra is kiváló koncerteket játszott, s ezt igazolták az ezekről megjelenő kritikák, itthon és külföldön egyaránt. Megtartottam és bővítettem a repertoárt, új bérletkonstrukciót indítottam, és számszerűleg igazolható módon megdupláztuk a hallgatóságot. Különös hangsúlyt helyeztem arra, hogy kialakuljon egy általam ideálisnak tartott arány a hazai és a külföldi vendégművészek tekintetében, s amire a legbüszkébb vagyok, három év alatt huszonegy kortárs magyar zeneszerző művét játszottuk el, többet ősbemutatóként, úgy, hogy azt szerzője kimondottan a Nemzeti Filharmonikusok számára komponálta. Vállalásom másik elemére, a koncepcióra visszatérve pedig két, komoly tanulmányt készítettem. Az egyik csak a Nemzeti Filharmonikusokról szólt, a másik pedig magáról arról a környezetről, amit magyar zenekari kultúrának hívunk, abban próbálva elhelyezni az NFZ-t. Mindkét dolgozat eljutott a fenntartókhoz, együttesekhez, döntéshozókhoz. A fenntartók részéről nem jött semmilyen válasz, a tagság pedig elutasította azt. Innentől kezdve egyértelművé volt, hogy nem a NFZ-től megyek nyugdíjba. Ettől függetlenül büszke vagyok mindkét koncepciómra… Ami pedig az elválás hogyanjának kérdését illeti, annak felelőssége nem engem terhel… De ahogyan már számos interjúban elmondtam, az NFZ az anyazenekarom. Nagyon sokat kaptam tőlük, rengeteget tanultam, és tiszta szívből kívánok nekik a jövőre vonatkozóan minden szépet és jót!
Lesz ideje emellett a zeneszerzésre is?
– Igen. Nagyon erős vágyam volt mindig is valami nyomot hátra hagyni, akár karmesterként, akár pedagógusként, vagy zeneszerzőként. És most ismét hangsúlyos lett az eredeti, első diplomám… A zeneszerzés terén sok démonnal küzdöttem és küzdök, de most elkezdtem ezekkel egyesével leszámolni, és most már örömet is találok a komponálásban. Nem tudom, születik-e ebből bármi is, amivel előállhatok majd egyszer, mindenesetre nagy örömömet lelem benne. A zeneszerzés önmagam megismerésének, az öngyógyításomnak része. Négy-öt darabon dolgozom párhuzamosan, sok napon keresztül foglalkozom ugyanazon a problémával, és szándékosan nem is akarok vele feltétlenül elkészülni… Ezt is élvezem!
Most azt érzem, hogy csupa olyan építőelemből állítottam össze az életemet, amelyek nagyon jól megtámasztják egymást. A vezénylés, a tanítás és a komponálás erős építményt alkot.